2010. augusztus 24., kedd

Kókuszos álom


Már régóta szerettem volna egy kókuszos tortát,de amit kiterveltem a tetejére a végén nem tudtam megvenni mert elfogyott a boltban.
Így hát ilyen lett az én kókuszos tortám.
Egy 8 tojásos piskótát sütöttem.3 lapra vágtam el.
A torta főzött krémmel volt megtöltve amit vaníliapudingból főztem.
25 dkg margarint habosra kevertem 20 dkg porcukorral.Ezután hozzáadtam a kihűlt pudingot és beleszórtam 5 dkg kókuszreszeléket és ezzel is jól elkevertem.
A lapokat megkentem.Kívülről is ezzel a krémmel kentem meg.Az oldalát kókuszreszelékkel a tetejét reszelt étcsokival szórtam meg.Egy sablont tettem a torta tetejére és megszórtam kakaóporral.Óvatosan leemeltem és már készen is voltak a virágaim.
Eredetileg vékony szeletekre vágott kókusz chipset szerettem volna tenni a tetejére.
Sebaj így is nagyon fincsi lett:-)

2010. augusztus 23., hétfő

Tenger gyümölcsei torta



Egy katalógusban láttam csoda szép tortákat.Ez a torta volt az amelyik nagyon megfogott.az eredeti négy emeletes volt én úgy gondoltam megpróbálom csak sima két emeletesben elkészíteni.Vagyis valami hasonlót.
Az alsó rész egy 8 tojásos sima piskótából készült amit 26cm-es tortakarikában sütöttem.
A felső rész pedig egy 5 tojásos sima piskótából készült.
Mindkét torta íze gesztenyekrémes volt.
Krém: dupla adag főzött alapkrémet készítettem amibe egy 25 dkg-os gesztenyemasszát kevertem bele némi rumaromával ízesítve.
A tortákat megkentem a krémmel.Kívülről Formixal vontam be.És kék ételfestékkel egy kicsit bemaszáltam.
Mindkét torta alá keményebb papírból vágtam tortatálcát.
Az alsó tortába szúrtam 5 darab fapálcikát ami a tortából nem emelkedik ki viszont a felső szintnek egy tartást ad,hogy nem süllyedjen bele az alsó tortába.
A tengeri díszeken sokat gondolkodtam,hogy hogyan tudnám kivitelezni.És arra a döntésre jutottam,hogy kreatív boltban vásároltam gipszkiöntő formát amiben szerepelt minden tengeri herkentyű alakja.Egy kisebb adag Formix -ot rózsaszínűre és kékre színeztem.Porcukorral behintettem a formát és belenyomkodtam a Formixot.A formából kivéve megkapjuk azt az alakot amit szeretnénk.Bár én már előző nap elkészítettem ezeket a díszeket.
A tortákat egymásra helyeztem és kidekoráltam a tenger gyümölcseivel.
Amelyik nem maradt a helyén azt egy kis mézzel ragasztottam oda.Gyöngyökkel dekoráltam és őrölt mandulát szórtam köré mintha homok lenne.

Alapkrémek

Alapkrémek:

-főzött krém
- vajas krém

Főzött krém:
A főzött krémet pudinggal szoktam elkészíteni,de van aki lisztes megoldást választja.
Az ízlés szerinti pudingot 3 dl tejjel és 3-5 evőkanál cukorral elkeverjük és lassú tűzön állandó kevergetés mellett sűrűre főzzük.
Kihűtjük és 10 dkg margarinnal habosra keverjük.
Ízlés szerint ízesítjük.

Vajas krém:

25 dkg margarint 25 dkg porcukorral habosra keverünk.Egy -két evőkanál tejszínnel javíthatunk az állagán.Ezután tetszés szerinti ízre készítjük el.

Főzött csoki krém:

A leírt módon elkészítjük a pudingos krémet.Miután levettük a tűzről még melegen belekeverünk 10 dkg étcsokit és elkeverjük.Kihűtjük és vajjal habosra keverjük.

Vanilíás krém:

Főzött krémet készítünk vanília pudingporból.Miután kikevertük a margarinnal egy pici vaníliaaromával ízestjük.

Tiramisu krém:

Kb. 2 doboz mascarponét / kb.50 dkg/ kikeverünk 10-15 dkg porcukorral.
És ízesítjük kávésziruppal / 1 dl vizet felmelegítünk és 2-3 teáskanál azonnal oldodó kávét teszünk bele és pici cukorral megédesítjük/.A kávészirupba ízlés szerint tehetünk rumot vagy rumaromát.

Citromos krém:

Vajas alapkrémet készítünk.Citromnak kifacsarjuk a levét és lereszeljük a héját.És ezeket is beletesszük a krémbe.

Gesztenyés krém:

Alap főzött krémet készítünk és végül hozzáadjuk a 25 dkg gesztenyemasszát és a rumaromát.

Csoki ganache krém:

56 dkg étcsokit egy mélyebb tálba tesszük és 480 ml tejszínt felmelegítünk és a csokira borítjuk.
Egy picit várunk vele és elkeverjük.Hagyjuk kihűlni.Miután kihűlt gépi habverővel egy kicsit felverjük és már tölthetjük is meg a tortánkat.Vajjal és cukorral ízlés szerint még ízesíthetjük.

Fehér csoki krém:

56 dkg fehér csokival és 240 ml tejszínnel készül / lásd csoki ganache/.

Túrós barackos krém:

Vanília pudingból csinálunk egy alap főzött krémet.Miután 5 dkg vajjal habosra kevertük hozzáadjuk a 25 dkg túrót.Barack befőttet veszünk.A barackokat lecsepegtetjük és szeletekre vagy kockákra vágjuk.Ha kockára vágjuk akkor a krémhez keverhetjük.Ha szeletekre akkor miután a tortalapra kentük a krémet ráfektetjük a barack szeleteket.

Kókuszos krém:

25 dkg margarint habosra keverünk 20 dkg porcukorral.Ezután hozzáadjuk a kihűlt pudingot és beleszórunk 5 dkg kókuszreszeléket és ezzel is jól elkeverjük.

Puncs krém:

1 csomag puncs ízű pudingport 3 dl tejjel és 5 evőkanál cukorral elkeverjük.Tűzre tesszük és jó sűrűre főzzük.Miután kihűlt 5-10 dkg margarinnal habosra keverjük és rumba áztatott mazsolával ízestjük.

Rumos diós krém:

Készíthetjük vajas krémmel is és főzött krémmel is.
Én főzött krémmel készítettem.
Szokásos alaprecept vajjal kihabosítva.5-10 dkg őrölt diót , rumot vagy rumaromát adunk hozzá a krémhez.

Kávékrém:

Lehet vajas és főzött.
Vajas:
25 vajat habosra keverünk 20 dkg porcukorral.A mascarponés krémnél leírt kávésziruppal kikeverjük.Ha túl sűrű a krém egy-két evőkanál tejszínnel lazíthatjuk.
Főzött:
Főzött alapkrémet készítünk amit 5-10 dkg vajjal kihabosítunk.Ezután kávésziruppal ízesítjük.

Erdei gyümis krém:

Mirelit erdei gyümölccsel készítjük ha már frisset nem lehet venni.4 evőkanál cukorral felfőzzük és utána szitán átszűrjük a levét/kb.3 dl/. A levet felfőzzük egy csomag vaníliás pudingporral.
Amikor kihűlt 10 dkg margarinnal habosra keverjük és egy pár épp gyümölcsdarabot adunk a krémhez.

Kakaós csokis krém:
Alap vajkrémet készítünk.
4 dkg kakaóport leforrázzunk 5 evőkanál tejjel, simára keverjük.Ezzel együtt keverjük ki a krémet.

Piskóta receptem

A jó piskóta alapreceptje :
Tojásonként 2 dkg cukrot és 2,5 dkg lisztet számolunk.

26cm-es tortakarikához:
-8 tojás
-16 dkg cukor
-20 dkg liszt

A tojásokat kettéválasztjuk.A tojások fehérjét kemény habbá verjük a cukor 2/3 részével.
A tojások sárgáját a maradék cukorral habosra keverjük.Akkor jó ha már kezd kifehéredni és habosodni.Amikor elkészült akkor a habbá vert fehérjét apránként hozzáadjuk és óvatosan összeforgatjuk,hogy a hab meg ne törjön.Majd a lisztet apránként rászitáljuk és óvatosan azzal is összeforgatjuk.Ha elkészült egy 26 cm-es tortaformát kibélelünk sütőpapírral és beletöltjük a tojásos masszát.Előmelegített sütőben kb. 10-15 percig sütjük majd kisebb hőfokra kapcsolunk és még így sütjük kb. 10-12 percig.Ha megsült akkor a piskóta tetjét meglisztezzük és óvatosan egy tortarácsra borítjuk.Ha kihűlt akkor kivágjuk a formából és lapokra vágjuk.

A kakaós piskótát is így készítjük csak kevesebb liszttel és 2-3 dkg kakaóporral keverjük el.

Piskóta tekercs alapreceptje:

Hasonlít a sima piskótára csak itt a tojásokhoz 2 dkg lisztet adunk.
Ugyanúgy készítjük mint a sima piskótát.A összeforgattuk a tojásos masszát akkor egy sütőpapírral bélelt tepsire borítjuk és vékonyra elhúzzuk.Előmelegített sütőben kb.10-15 percig sütjük.Ha megsült liszttel meghintjük a tetejét és óvatosan feltekerjük.Én egy konyharuhát is szoktam megvizezni és ezzel takarom le.Ha kihűlt lehúzzuk róla a sütőpapírt és már tölthetjük is a megfelelő krémmel.

Heni emeletes tortája





Ez az első emeletes tortám amit készítettem.
A férjem unokahúgának a ballagására készíttem.Megszerettem volna lepni egy extra kis ajándékkal.Sikerült is :-)

Már előre kiterveltem a színeket és a virágot.Egy virágkötőt szerettem volna megkérni,hogy készítse el nekem a torta tetejére az élővirág csokrot,de ő még nem hallott ilyesmiről,hogy a tortára élővirágot szeretnék.Így hát gondoltam én,hogy kihasználom a kreatívitásomat és megpróbálom elkészíteni.Sikerült is nagy örömömre:-)
A torta alsó részét egy 30*20-as tepsiben sütöttem.Kétféle lapot sütöttem hozzá.Az egyik sima lap volt a másik kakaós.Mindkét lapot 6-6 tojásból készítettem.
Mikor készen volt kettévágtam őket és felváltva csoki krémmel kentem meg a lapokat.
A felső szint is kettő féle piskótából készült ugyanúgy mint az előző csak 4-4 tojásból.24*14-es tepsiben sütve.A felső szintet ugyanúgy felváltva a lapokat kávékrémmel kentem meg.

Az alaprecept szerint készültek a piskóták.
A krémekhez a vajas krémet választottam.
Az alsó részhez alapvajkrémet készítettem.Majd ízesítettem/ 4 dkg kakaóport leforráztam 5 evőkanál tejjel simára kevertem és ezzel együtt kevertem ki/a krémet.

A felső rész is alapvajkrémből készült.Ehhez hozzáadtam még a kávészirupot/3 evőkanál nescafét és pici meleg vízet és egy-két evőkanál cukorral simára keverjük/.

A külső részét Formix-al / hasonló a marcipánhoz/burkoltam be.A torták köré szatén szalagot tettem és mézzel ragasztottam oda.Bár egy kicsit átütött rajta.


A virágcsokrot egyszerűbb volt elkészíteni mint hittem.
Fogtam egy 6 cm átmérőjű kis tálkát és formára vágtam az oázist amit lehet öntözni is.
Mielőtt beletűztem volna a virágokat meg kellett vizezni.Amint magába szívta a vizet utána már tűztem is bele a borostyán leveleket, gerberát aztán meg az apró fehér és zöld virágfejeket.Legutoljára meg a macifüvet tűztem bele amire gyöngyöket húztam.

Az ünnepelt nagyon örült neki és még ízlett is így én is boldog voltam:-)

Első bejegyzésem

Üdvözöllek oldalamon!Még csak ma kezdem a blogolásomat.Idáig egy saját weblapot szerkesztettem.De most gondoltam készítek magamnak egy blogot is.Szeretném ide is feltölteni azt a rengeteg tortát és sütit amit készítettem.Lassan elkezdem és egyszer csak a végére jutok közben pedig az új receptjeimet is feltöltöm.
Jó böngészést!
Related Posts with Thumbnails